RSS

Mérföldkő legközelebb is?

09 ápr

Pár napja használom a frissen beszerzett Motorola Milestone telefonomat. Történt ugyanis, hogy a Samsung Galaxy Spica-mat (Kollégám szerint “spicsa”. Szia Józsi!) lecseréltem (igazából megszabadultam tőle, ez a helyes kifejezés). Jó volt a Spica, de az utóbbi időben egyre jobban éreztem, hogy már kevés számomra. Ki is néztem az utódot, ami a Galaxy Ace, de az árát egy picit borsosnak tartottam, ezért úgy döntöttem, hogy még várok vele egy picit, de addig beszerzek egy átmeneti állomásnak szánt készüléket. Ez lett a Milestone, amihez Vaterán elég jó áron sikerült hozzájutnom.

Első tapasztalatok nagyon pozitívak, a Milestone egy nagyon jól összerakott gép. Egy masszív, minőségi, üzleti okostelefon. Nem követi a mai szappantartós, lekerekített divatot. Komoly, elegáns, szögletes, és határozott. Pont olyan, amilyenre vágytam. Anyagból van, elég súlyos készülék, de ez csak tovább növeli a minőségérzetet. Éppen ezért, a Spica hozzá képest csak egy bóvli kínai vacaknak tűnik.

Img_212392_milestone1

Én személy szerint régen is szerettem a Motorola-t, és már el is felejtettem, hogy ha szoftvert nem is, de hardvert azt nagyon tudnak gyártani. Amitől leesett az állam, az a hangszórója, brutálisan nagyot szól!

A kapott telefonon még a 2.1-es Android futott. Mivel nemrégiben megjenelt rá a 2.2, gondoltam nekiállok frissíteni.

Letöltöttem a hivatalos frissítőprogramot, feltelepítettem, de sajnos nem látta a készüléket. Egy másik gépen is megpróbáltam, ott már látta, de a készülék nem sokkal később újraindult, és bootloader módban kiírta, hogy “Code Corrupt”. Itt már nem tudtam mit tenni vele, nem volt hajlandó innentől sehogyan elindulni. Ekkor gondoltam egyet, és felhúztam rá a CyanogenMod 7-es változatát, ami már a legújabb Android 2.3 rendszeren alapul. Nagyon meggyőző lett a masina! :)

Next step

Ezalatt a néhány nap alatt annyira megkedveltem a Milestone-t (és a QWERTY billentyűzetet), hogy a következő kiválasztott valószínűleg mégsem a Galaxy Ace lesz. A Motorola egy picit továbbgondolva elkészítette a következő mérföldkövet, a Milestone 2-őt (ki gondolta volna, hogy ez a neve…:). 

 

hutchington névjegye

G33k, webdesign, sitebuild, WordPress
Leave a comment

Szerző @ 2011. Április 9. szombat in Uncategorized

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 287 other followers